Halász Judit és az énekkar

2013.11.15 19:07

Halász Judit színésznő gimnazista korában első osztályú minősítésű lovasként, tagja volt a Magyar Ifjúsági díjugrató lovas válogatottnak, a felnőtt Országos Bajnokságon harmadik helyen végzett és megkapta a legjobb női lovasnak járó kitüntetést. Lovaknak, kutyáknak nagy barátja. Legemlékezetesebb csínytevését  is az edzés miatt  követte el.

- A Szilágyi Erzsébet Leánygimnáziumnak - ahová középiskolás koromban jártam - nagyon jó karéneke volt, Sztojanovits Adrienn vezetése alatt. Kodály Zoltán a Pünkösdölő, fantasztikusan szép kórusművét az ő számára írta. Mint a legtöbb lány, én is énekkaros voltam. Próbáink egy héten háromszor, a tanítás után zajlottak. Ezzel nem lett volna baj, csak az időpont egybe esett az edzésem időpontjával.  El kellett döntenem, hogy énekelni vagy lovagolni járok: ez utóbbit választottam. Az egyik énekkari próbán – akarattal - hamisan énekeltem a dalokat. Adrienn néni azonnal felkapta a fejét és megkérdezte, hogy ki adott ki magából ilyen hangokat? Jelentkezésemre kikerekedett a szeme, nem akart hinni a szemének, majd a fülének sem. Egymás után többször végig énekeltette velem a zenemű sorait, de én csak hamis hangokat szólaltattam meg.  Adrienn néni szomorúan és lemondóan legyintett,  majd azt mondta: holnaptól, ne gyere. Így nyugodtan járhattam az edzésekre.

 Ficsóri Erika

Elérhetőség

LAPU Lap- és Könyvkiadó Bt.

LAPU Bt.
8000 Székesfehérvár
Palotai út 122.

Telefon: +36 30 939 6632

Keresés

© 2013 Minden jog fenntartva.

LAPU Lap- és Könyvkiadó Bt.