Hurrá nyaralunk!

Tóbiás egész éjszaka álmatlanul forgolódott az ágyban. Az arcára feszülő búvárszemüveg, a füle mellett ágaskodó légzőpipa, a lábára erősített békaláb és a kezében szorongatott merítőháló okozta kellemetlenségek eltörpültek a másnapi nagy utazást megelőző izgalmak mellett.
Pedig nem volt váratlan a küszöbön álló esemény, hiszen már a tavasszal eldölt: a tengerpartra megy nyaralni a család. A kiválasztott időpont közeledtével azonban az izgalom egyre fokozódott, majd az utolsó napokban a tetőfokára hágott. Apa ekkor már a tévézést is betiltotta és esténként elméleti előadásokat tartott az utazásról. Az utolsó előtti napon aztán áthelyezte a hangsúlyt a gyakorlatra. Nyomatékosan kijelentette, hogy a felkészülést komolyan kell venni, aztán példát mutatva a tettek mezejére lépett és a garázsba sietett. Kiállt az autóval az udvar közepére és beült a volán mögé. Térképekkel az ölében óránként megevett egy-egy előre elkészített szalámis szendvicset paradicsommal és paprikával, majd mikor beesteledett kicsit hátra hajtotta az ülést és megpróbálkozott az alvással. Nem sikerült, s ennek a kényelmetlen testhelyzet mellett az autó tetejét csapkodó felhőszakadás, a süvöltő szél és az eszeveszett mennydörgés volt az oka. És anya, aki este hét óra óta képtelen volt eldönteni, milyen ruhát vegyen fel másnap az utazáshoz, s tanácstalanságában félóránként kirohant apához, megosztotta vele újabb és újabb elképzeléseit, egészen éjfélig. Akkor ugyanis apa megelégelte a viharos látogatásokat, magára zárta az összes ajtót és teljes hangerőre állította az autórádiót. Végül anya könyörgésére megengedte, hogy mellé üljön és együtt gyakorolják a felkészülést a másnapi indulásra.
Tulajdonképen csak Emőkét nem zökkentette ki a megszokott kerékvágásból a közelgő utazás előkészülete. Az elalvással azonban neki is gondjai adódtak. Anya jóvoltából uganis valamelyik óriási bőrönd elnyelte kedvenc rongybabáját, amely rendesen álomba szokta őt ringatni. Hosszas forgolódás és anya reménytelen hivogatása után elhatározta: saját kezébe veszik az ügyek intézését. Felkelt és célba vette az óriás méretű útipogyászokat. Egyetlen táska és bőrönd sem tudott tartósan ellenállni fürge ujjacskáinak: hamarosan kipakolta valamennyi apa és anya által két nap alatt gondosan összecsomagolt cókmókot. Olyan szakértelemmel sikerült szétszórnia a megannyi ruhanemüt és egyebeket, hogy azt a leggyakorlottabb betörők is megirigyelhették volna. Végül a legutolsó bőröndben megtalálta a keresett babát, fáradtan visszamászott ágyacskájába, nagyot ásított és azonnal álomba szenderült.  
Tóbiást leginkább a tenger vonzotta. E találkozásra készülve öltötte magára búvárkodásra szolgáló felszereléseit, melyek kétségkívül nem bizonyultak előnyös viseletnek az ágyban. Mert a felkészülés jegyében Tóbiás úgy döntött: éjszakára sem válik meg a búvárfelszerelésektől. Aludni ugyan nem tudott, de most ez bántotta a legkevésbé. Arra gondolt ugyanis, hogy hasznosabban is tölthetné az időt, mint alvással. Kihasználva az égiháború és a felhőszakadás robaját, kilopakodott a fürdőszobába, befeküdt a kádba és ütközésig megnyitotta a vízcsapot. Később a villanyt is  lekapcsolta, ezzel is csökkentve a lebukás kozkázatát. Mikor már az álláig ért a víz, alámerült és a pipán keresztül lélegezve lassan ellazult a kellemes meleg vízben. A sürőn kavargó légbuborékokon át szemlélte a vízi világot, egészen pontosan: a kád tulsó végét, majd szép lassan álomba szenderült. A baj igazán akkor következett be, mikor kicsit fészkelődve, a lábán lévő békauszonnyal eltakarta a kád túlfolyó nyílását, aminek következtében két perc alatt csordultig megtelt a fürdőkád, s elkezdett ömleni belőle a víz. A fürdőszoba ajtaja alatt kiszivárogva, az előszobán keresztül, lassanként megközelítte az áradás a konyhát, a nappalit, majd elérte a hálószobákat is.
Virradatkor elállt az eső és a szél is elcsendesedett. A nyugodt vasárnap reggel igérete azonban csalóka reménynek bizonyult. Hajnalban ugyanis anya a légitámadásokra figyelmeztető háborús szirénák fülsiketítő hangjánál is éktelenebb sikoltozással szaladgált az udvaron, felriasztva álmából a Bodza utca békésen szunyókáló lakóit.
- Te jóságos ég! Elöntötte a házat a víz! - üvöltte egyebek mellett anya, majd szemben az árral behatolt az ajtón. Odabent már némileg kisebb volt a víz sodrása, így mellúszásban megközelíthette a lakás egyes részeit. Ami könnyebb a víznél, az mind a víz tetején úszott, így aztán nem volt könnyű keresztül verekednie magát az előszobán és a nappalin. Emőkéhez igyekezett, de nem kellett messzire mennie: Emőke könnyű fenyőfa ágyikója éppen kiúszott szobája ajtaján. A mindeddig békésen szunyókáló kislány anya hatalmas sikoltására riadt fel és azonnal a vízbe pottyant. Ekkor rontott be az ajtón apa és hatalmas harci kiáltások kiséretében megkezdte a mentést..
Túlzás nélkül nevezhetjük pániknak azt az állapotot, amely fokozatosan eluralkodott a Bodza utca 13. szám alatt. Bagira, a család macskája, utólag kinyomozhatatlan módon az egyik szobacsilláron talált menedéket és azon hintázva rettegett a vízbeesés borzalmaitól. Ubul, a bátor bokszer is nehezen alkalmazkodott a szokatlan körülményekhez és tanácstalanul úszkált ide-oda a lakásban.
E percekbe talán csak a fürdőszoba volt átmenetileg a nyugalom szigete, ahol Tóbiás aludta az igazak álmát: a fürdőkádból csupán egy kék búvárpipa emelkedett a víz színtje fölé, s belőle halk horkolás hallatszott...