A szám tanárai: a katedráról egyenesen a színpadra

2014.07.26 12:29

A Matekokosok nevű popzenekar koncertje nem ütötte meg az elégséges szintet, ugyanis a sportcsarnok üres lelátókkal fogadta a a számtalan popszámot nem játszó, csupán egy páros és egy páratlan számot felvonultató bandát. Ehhez ugyan még a nullát is hozzá vehetjük, de azzal sem lesz több az összeadható produkciók száma, különösen, ha kivonjuk a nem saját dalokat, amelyek esetükben  száz százalékot képviselnek.
Mindent összeadva, osztva és szorozva, meg négyzetre emelve és gyököt vonva, kijön a nulla, azaz a semmi.
Ezzel a tartalommal jelent meg egyébként első albumuk is. Forradalmi újítás volt, hogy lemezt nem is tettek a CD-tartóba, csupán az üres tokot árulták. Mivel egy matek ötöst is adtak mellé, vitték is a diákok, mint a cukrot...
Szó ami szó, szám ami szám, a fellépés előtt a matektanárokból alakult zenekar énekese nagyképű nyilatkozatot tett:
- A szám tananyag lehetne - mondta a kilencvenhat osztva néggyel éves, dalospacsirtává vált számművésznő...

- + : x - + x :

A közönséges nyilatkozatot a közönség úgy  értékelte, hogy kedvenceikkel a végtelenbe szaladt az egyenes, s az  énekes különösen  fenn hordja a  hangját.
Rajongótáboruk mindhárom tagja elpártolt, pedig tudták jól, hogy az énekes mondandóját mindig osztani kell kettővel. Ezúttal azonban így sem jött ki kerek szám, így tört szívvel bár, de távol maradtak a koncerttől. Egyikük egyenesen ezt mondta riporterünknek:
- A Matekokosok CD-jét töréssel négy egyenlő részre osztottam, majd tükrözéssel a kukába hajítottam...
Állítólag mindhárom rajongó átpártolt a Mohácsi Vészkiáltó zenekarhoz. A történelemtanárokba talán nem kell csalódniuk, különben is egyre népszerűbb a harcos forradalmi zene, a töri-rock.
És ha még ez se jönne be, akkor ott van az éppen szárnyait bontogató, magyartanárokból verbuválódott banda, az Egri Csillagok.
Ők biztosan sztárok lesznek...

Elérhetőség

LAPU Lap- és Könyvkiadó Bt.

LAPU Bt.
8000 Székesfehérvár
Palotai út 122.

Telefon: +36 30 939 6632

Keresés

© 2013 Minden jog fenntartva.

LAPU Lap- és Könyvkiadó Bt.