Xantus Barbara iskola puskái

Jól nevelt, jól tanuló, szófogadó gyerek volt Xantus Barbara. Nem dohányzott, nem csavargott, vörösboros kólát – szülői engedéllyel és mértékkel – csak tizenhat éves korától ivott. Ekkor húzta ki először fekete ceruzával a szemét és ettől kezdve kapott csak vasárnap fekete kávét az édesapjától: Barbara a hét utolsó napjának reggelén, az ágyban ihatta meg a frissítő nedűt. Tizenöt éves korától járta a világot a Bihari Néptáncegyüttessel, sokat látott, sokat tanult utazásai során. Sikerei láttán sokan keresték a társaságát, barátokra tett szert. A színésznő azt vallja, hogy annál komolyabb és erősebb baráti szál nincs, amelyik a gyerekkortól a felnőtt korig kíséri az embert. Xantus Barbara azonban, mint minden kisdiák, követett el kisebb-nagyobb csínytevéseket.
- Otthon folyton írtam a puskát, de az iskolában használni nem mertem. A legidétlenebb helyekre raktam, pl. a tolltartómba. De azonnal elfogott a remegés, ha arra gondoltam, hogy elő kellene onnan vennem. Közben rájöttem, hogy nincs szükségem rá, nélküle is tudom a tananyagot: puskagyártás közben ugyanis megtanultam a feladott leckét.
Egyszer majdnem loptam is a közértből. Egy kicsi boci csokit. Ki akartam próbálni, milyen érzés fizetés nélkül kisétálni a boltból. Másik gondolatom az volt, hogy megmaradna a százhúsz forint zsebpénzem. Néztem a csokit, senki nem volt a közelemben. Megfogtam, de nem mertem zsebre rakni. Hirtelen mozdulattal eldobtam magamtól. Nagyon féltem. Egyszer csak ott állt mellettem a fizika tanárom, aki mindent látott. Az esetről többet nem beszéltünk. Nagyon szégyelltem magam. Apukám orvos volt, de soha nem fogadott el hálapénzt. Új ruhát nem akkor kaptam, amikor én akartam. Megnézték a ruhatáramat, majd azt mondták, ezek kibírják még pár hónapig. Sok zsebpénzzel sem jártam. Az osztálytársaim annál inkább.

 Ficsóri Erika